Megfelelési kényszer?

Olvastam egy cikket a neten. A megfelelési kényszerrel, bulímiával, meg szexuális zavarokkal foglalkozott. Nem, egyik témában sem vagyok személyesen érintett, csak ha kilépek a levelezőmből, egy olyan oldalra dob ahol hírek meg ilyen cikkek vannak.
Ezt írta a cikk:
„Minél inkább próbálunk egy adott elvárásnak megfelelni, annál inkább esélyünk van arra, hogy kudarcélménnyel, a sikertelenség érzésével szembesüljünk. Ha nem sikerül elérni az áhított vagy mások által elvárt célt, az óriási a bűntudatot, szégyenérzetet generálhat legbelül. Ez legtöbbször kiegészülhet haraggal - haraggal önmagunkkal szemben a fegyelmezetlenség vagy a kitartás hiánya miatt.”

Ez nekem azért furcsa, mert nekem nincsen ilyenem. Nem kerültem olyan helyzetbe ahol mindenáron be kellett volna bizonyítanom bárkinek is bármit. Vagy csak szartam rá hogy bizonyítani kell. Mondjuk szarok mindenre. Minden téma körhöz maximális tudásommal állok oda, és ha nem elég … hát ez van baszd meg.
Nem értem, hogy mások ilyen miatt miért kezdenek el szorongani, meg idegeskedni. Nem ismerek olyan embert aki mindenhez értene…

Aztán a cikk foglalkozik ilyen kapcsolatban való megfelelési kényszerrel.
Külön bontja itt férfira meg nőre.
Nézzük csak a nőket, a férfiaknál úgyis csak annyit említ, hogy a viagrától feláll, de a szorongás megmarad.
Nők:

„Frigiditás, orgazmus-képtelenség, diszparenuia (hüvelyi fájdalom közösüléskor), és számos más probléma van, aminek a hátterében szintén lelki okokat találunk. Ezek közös nevezője is a szorongás, a depresszió, a félelem és a megfelelni vágyás”

Először röhögtem rajta… aztán körülnéztem a saját környezetemben, munkahelyen ismerősök között és rájöttem, hogy tényleg. Aztán meg el kezdtem gondolkozni, hogy de miért?
Miért lesz egy embernek megfelelési kényszere egy kapcsolatban? Most lehet, hogy ez csak azoknak furcsa , akiknek nincs ilyen, de tényleg nem értem.
Elméletileg, akivel kapcsolatban vagyok az a társam nem? Azért van velem, mert olyan vagyok amilyen. Akkor meg minek kéne megfelelnem? Ha meg olyan a „társam” (szerintem egyébként ez nem társ) akinek meg kell felelni, akkor meg mi a faszért vagyok ezzel? Hiszen egy ilyen ember mellett nem lehetek önmagam, mert az akarnék lenni, aminek ő akar látni. Akkor az emberek, miért nem olyan társat keresnek maguk mellé, aki mellett önmaguk lehetnek? Nem okoskodni akarok, csak megérteni… mondjuk szerintem sosem fogom, de amit nem értek azt elhiszem :)

Aztán megfejtik, hogy lehet kitörni a megfelelési kényszerből.
„Az elvárástól megszabadulni csak úgy lehet, ha erősen megkérdőjelezzük az úgynevezett társadalmi elvárásokat”
Ok most már értem azért nincs ilyenem, mert erre IS szartam…

„ A ránk erőszakolt trendeket az ésszerűség határain belül követni úgy, hogy közben a lelki békénk is megmaradjon. Mert mindannyian értékesek és teljesek vagyunk, a világ elvárásaitól függetlenül.”
A végével egyet tudok érteni.
Szarok én a trendekre is baszd meg! Meg a kategorizálásra is meg mindenre… tényleg mindenre szarok
Vannak emberek akik elfogadnak (szeretnek?), őket elfogadom (szeretem?) aztán ennyi.
Ha új embereket ismerek meg azok is mindjárt el tudnak rakni valahova, akkor meg mit kell itt megfelelgetni?
Ha valakinek van ilyen kényszere elmesélhetné, hogy szerinte miből adódik, vagy miért érzi, hogy meg kéne felelni. Hátha ebből is tanulok valamit, vagy csak rájön, hogy tényleg egy faszság amit csinál
üdv